Fausto's Friends and Family: Charity Event

Fausto's Friends and Family: Charity Event

Jótékonysági rendezvény 2022 Szeptember 14.

 

Régóta érlelődött bennünk az az elképzelés, hogy időnként lazább, kötetlenebb módon is találkozzunk vendégeinkkel, kellemes zene, hamisíthatatlan Fausto’s falatok és finom borok kíséretében. Emellett arra is gyakran gondoltunk, hogy – a pandémia, a válság, az infláció, az elszálló energiaárak –, a vendéglátást érintő gazdasági bizonytalanságok ellenére is azokkal is törődjünk, akiknél a mindennapi megélhetés kigazdálkodása, illetve sokszor maga a túlélés a cél.  A két célt összekötve végül úgy döntöttünk, hogy évente egyszer összehívjuk a „Fausto’s vendégsereget” egy rendhagyó estére. Majd az együtt eltöltött kellemes este bevételének jelentős részét felajánljuk egy általunk választott cél vagy szervezet támogatására.

Kezdetben kissé bizonytalanok voltunk, hogyan tudjuk mindezt megvalósítani, hisz ilyen eseményt még sosem szerveztünk: nem tudtuk milyen lesz a fogadtatás, mekkora érdeklődésre számíthatunk. De vettünk egy nagy levegőt, elszántuk magunkat és megszerveztük az első, de biztosan nem az utolsó jótékonysági estünket. Az eseményre gyakorlatilag pár nap alatt beteltek a helyek.  

A jó hangulatú estén a tartalmas beszélgetések mellé a vendégeink által jól ismert és kedvelt ételeinket – sonkákat, sajtokat, tengeri halakat, húsokat, tésztákat, rizottókat – szervíroztuk, és a finom falatok mellé kedvenc a prosecconkat és finom borokat is kínáltunk.

Az esemény sikere, a szervezése és lebonyolítása során megszerzett számtalan hasznos tapasztalat, és vendégeink támogató jelenléte meggyőzött bennünket arról, hogy a jövőben is dolgozzunk azon, hogy évente egyszer rászorultak javára hasznosuljon a Fausto’s étterem barátainak közös ereje.

 

Az első jótékonysági estünk után – ennek a közös erőnek köszönhetően – 3.800.000 forintot utalhattunk át a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet Haemophilia Alapítványának. 

Köszönjük a Fausto’s étterem vendégeinek, barátainak, hogy velünk voltak ezen az estén. És köszönjük lelkesedésüket és végtelen bizalmukat, és azt, hogy így együtt komoly segítséget tudtunk nyújtani a Heim Pál Kórház Onko-Haematológiai osztályán kezelt gyermekek korszerű gyógyításához.

 

 

Vissza a blogba