Pár éve, egy zsúfolt este után a munkából hazatérve megkérdeztem magamtól, miért csinálom még? Volt egy furcsa érzés bennem, mint amikor gyermekként nyaranta a réten fekve nézegettem az eget és álmodoztam, hogy mi mindent fogok tenni, ha nagy leszek. Akkor kezdtem úgy érezni, hogy valami még nem teljes. Mint amikor azt érzem, hogy egy fogásról hiányzik valami. Egy összetevő, egy érzés, egy szín, egy íz.....
Aztán egy napon feleségem, Anikó szólt, hogy talált egy érdekesnek tűnő telket a második kerületben, - nem biztos benne, de menjünk, délután nézzük meg. Rendben, találkozzunk ott.
Navigátor.... II. kerület, Szilágyi Erzsébet Fasor 77.
Én érkeztem hamarabb, és míg vártam rá, nézelődtem, hol van a 77 szám, ez ismerős hely. Ez a Lugas? Itt vacsoráztunk először Anikóval mikor is...1992 körül......vajon Anikó is emlékszik?
Közben befut a feleségem is, rám nevet......-Emlékszel?
Érkezik egy hölgy, Buongiorno -olaszul üdvözöl, betessékel minket és mi visszaugrunk 30 évet az időben. Emlékszünk az asztalra, ahol ültünk, mesélünk, a hölgy, Tünde is mesél, és kiderül, ismer engem, rövid ideig együtt dolgoztunk 1990 táján a Marco Polo étteremben.
Sajnálja, de el kell adnia, nem bírja tovább működtetni. Nekem szívesen eladná, tudja, nálam jó kezekben lesz.
Különös, pozitív energiát érzek. Tünde aurája, a történetei, a mi történeteink, érdekes délután.
Holnapra eldöntjük, -mondom, és elköszönünk. Anikó hezitál.... Ne már, mindent újrakezdeni..... Másnap reggel felhívtuk Tündét, és megállapodtunk.
Szeretem ahogy élek, ahogy érzek és ezt igyekszem teljes szívemből közvetíteni vendégeim felé a gasztronómiámon keresztül. Most úgy érzem, a főfogásom is teljes lett, megtaláltam a hiányzó ízt.
Olyan étteremről álmodtunk, amely kívül belül minket tükröz. Olyan helyet, ami méltó a sok befektetett munkához, fáradsághoz. Számunkra éttermünk az otthonunk, ahol élünk és izgatottan várjuk, hogy új otthununkban fogadhassuk kedves régi és reménybeli új vendégeinket.
Sokat, több, mint egy évet gondolkodtunk, hogy mi legyen a neve. Megtartjuk? Lugas?
Mert ez a Lugas számunkra is, ahogy még sokak számára.
Még most, három év elteltével is reggelente, amikor felkelünk, megisszuk a kávénkat, megbeszéljük, hogy mi legyen ma, -persze mi lenne, hát munka előtt kimegyünk az építkezésre, -szóval mi úgy mondjuk még ma is, hogy megyünk a Lugasba. Csak úgy emlegetjük, hogy Lugas, de
végül is ez már a mi éttermünk, a mi házunk, a mi kertünk, már mi vagyunk ez a ház, a megvalósult álmunk, a mi érzéseink fognak élni benne, a mi gasztronómiánk, életmódunk, életszemléletünk.
Nem hívhatjuk másképp, mint egyszerűen FAUSTO’S